• Magyar
  • English

Gróf Buttler borbemutató

Október 7-én a KOGART Galériában került sor a Gróf Buttler birtok borainak bemutatójára, Egri Csillagtól a meglepetés-Syrahig.
 

Írta: Dékány Tibor

A környezet felemelő, hiszen a galéria földszintjén a XIX. századi magyar festők színe-javának festményei adták a körítést a prezentációhoz. A vendéglátók részéről Mikuska Péter vezérigazgató, Dr. Konkoly Mihály a cég kereskedelmi igazgatója és Adamovich Károly borász sorakoztatták fel a borászat utóbbi időszakának produktumait.

A sort egy Egri Csillag nyitotta 2014-ből, pinot blanc, leányka, királyleányka, szürkebarát és ottonel muskotály összeállításban, mely könnyen iható, ugyanakkor mégis elegáns jellegével reményteli indítást jelentett. A fehér borok sorát ezt követően még egy Chardonnay Superior képviselte a Szarkás dűlőről13,0 alkohollal és 5,6 g/liter savval, majd a 2013-as rendkívül kiegyensúlyozott Viognier zárta a Nagy-Eged hegyről, melynek fahordós erjesztése nagy komplexitást kölcsönzött ennek a szép tételnek.

A vörösborok sorát egy gyönyörű 2013-as Pinot noir Superior nyitotta, mely részben a Szarkás dűlőről, részben a Nagy-Egedről került egybe 12-14 napos héjon tartással, 225 literes hordókban érlelve. Szintén a 2013-as évjáratot képviselte a Kadarka Superior a Nagy-Eged hegyről, melynek tartalmára jellemző, hogy a 15,5-ös alkoholtartalma egyáltalán nem lógott ki belőle. Egri Bikavér Superior következett ez után 2009-ből a Nagy-Eged hegyről, mely cabernet franc, cabernet sauvignon, és merlot fajtákból lett összeválogatva. A sor meglepetés-tétele a 2011-es Syrah volt, melyet alacsony kordonon 3,5 hektáron művelnek a Nagy-Eged hegy tetején. Ez a tétel nem véletlenül került a sor végére, hiszen ez egy nagyon telt, bársonyos vörösbor gazdag aromákkal, melyben a cassis mellett a fahéj, szegfűszeg, kakaó ízjegyek dominálnak.

Elismerés illeti a Gróf Buttler borászatot nem csupán a remek borokért, hanem azért a munkáért is, amivel a Nagy-Eged hegy rekultivációjából kivették a részüket. Amilyen nagyszerűek az Eged-hegy adottságai a legnagyobb minőség eléréséhez, annyira sebezhető is ez a magaslati ültetvény a sekély termőréteg, valamint a globális felmelegedés miatti esetenkénti aszályos időszakok miatt. Nem csoda így, hogy az eredeti telepítést csak a Gróf Buttler birtok oltványai élték túl napjainkra, a többi birtoktestet azóta már különféle okok miatt újjá kellett telepíteni. Ahogy a cég borásza, Adamovich Károly elmondta, az idei kánikula-időszakokat is kitűnő kondícióval élte át a hegytető.

A Gróf Buttler borászat építészeti kialakítása megjelenésében egyértelműen hazánk egyik legattraktívabb borászata, egy olyan létesítmény, melyben a legjobb termőhelyről beérkező szőlő a legjobb szakmai és technológiai feltételek között kerül feldolgozásra egy olyan tufa-pincerendszerben, ahol ideálisak a feltételek a hosszú távú érlelésre. Nyugodtan nevezhetjük a létesítményt csúcsborászatnak, melyre az egész ország büszke lehet. Ezzel a borbemutatóval is tovább emelkedett szakértői körökben a borászat presztízse.

 

Forrás: 
http://www.borespiac.hu/szoleszet-boraszat/boraszat/Grof-Buttler-borbemutato/2255/
GRÓF BUTTLER BORÁSZAT ZRT. | 3300 EGER, NAGYKŐPOROS ÚT 23–25. | TEL: +36 (36) 515-335 | E-MAIL: INFO@GROFBUTTLER.HU | ADATVÉDELEM | SZÁLLÍTÁSI ÉS FIZETÉSI TÁJÉKOZTATÓ